Egy masik hely

Igencsak adós vagyok egy blogbejegyzéssel igy október környékén.. Aki szereti a drámát jobb ha más olvasnivalót keres, itt csak jóról és szépről tudok beszámolni.
Szépen sorjában. A nyári utazások elégedettséggel töltöttek el. Galapagos és Ecuador minden elképzelésemet felülmúlta. Két amerikai útitársam nem is lehetett volna jobb választás. Eltöltöttünk öt napot Ecuadorban, kibéreltünk egy váltós autót, amit csak én tudtam váltani és bejártuk a főváros, Quito környékét. Utunk során meglátogattuk Otavado-t, dél-Amerika legnagyobb piacát, ahol fillerékért hozzá lehetett jutni a legszebb kézzel szőtt kardigánokhoz, festményekhez, takarókhoz, ékszerekhez és persze az edényekhez. Megtömtük a táskánkat, kivételesen leginkább magamnak gyűjtöttem be apróságokat. Otavado után átvágtunk a hegyeken keleti irányba, az Amazonas felé. Bár az őserdőig nem jutottunk el, azért a vulkáni tevékenység által melegitett termál fürdők a szállásunk előtt kárpótoltak. Ezután délnek mentünk, hogy egy a gyarmatositás korabeli haciendában töltsük az éjszakát, majd másnap elérjük életünk eddigi legmagasabb pontját, a Cotopaxi vulkán 5000 méteren fekvő táborhelyét. Az oxigénhiányból eredően sok nehézséggel járt a hegymászás, Koki vissza is fordult a céltól párszáz méterre, de Pete és én elértük a menedéktábort. A hidegtől átfagyott testünkbe forró csokival és meleg levessel teremtettünk új életet. Másnap a Galapagos-i repülőgépen ülve nehéz volt elképzelni, hogy ezt a hetet bármi felül tudja múlni, pedig igen.
Galapagosról nem akarok sokat mesélni, úgyis hiábavaló lenne, az ott átélt élményeket nehéz szavakkal visszaadni. Mindenesetre a mennyországban jártunk és nem a közhelyes értelemben. De minek hivnád azt a helyet, ahol ember és állat békében él, nem bántják egymást és nem félnek. Minden békés, a tenger szeliden hullámzik és a puha földutak madárfészkek, teknősök és oroszlánfókák között vezet el hihetetlen sziklatetőkre? Hát valahogy igy..
A hajón első nap kidobtam a taccsot, utána Koki a két lábon járó patika gondoskodott róla, hogy az út hátralévő részén semmi bajom ne legyen. Minden nap két kirándulás és egy búvárkodás volt a program, nem lehetett egyiket sem megunni. A hét csúcspontja az volt mikor könnyűbúvárkodás közben egy fóka vállon bökött, mire féktelen vadászatba kezdtünk, bevárt minden alkalommal, ahogy teljes erőmmel megpróbáltam utolérni a vizben, majd mikor már éppen megérintettem izmos testét villámgyorsan elillant. Újra megjelent egy perc múlva, testemtől pár centire úszva el, de vigyázva meg ne érintsen, majd megint várt pár méterrel odébb egy újabb úszóverseny reményében. Mikor már biztosan látta, hogy nem vagyok méltó ellenfél, leúszott a tenger aljára és ezernyi halrajokat kergetett jobbra balra, egyiket felém is… ne próbáld ki milyen mikor párszáz tengeri hal rajtad keresztül menekül a fóka elől. Szóval igy teltek a napok Galapagoson. Nehéz volt egy kis hajón, szűkös kabinban lakni 8 éjszakát, de minden nap ezerszer megérte.

Mikor öt napja zötykölődtünk a tengeren végre lett vétel és befutott egy email. Felvettek az Egyetemre, visszamehetek tanulni és még az állam is finanszirozza a teljes, amúgy több tizezres tandijat. Ha nem lett volna elég örömöm, ez volt aztán a hab a tortán. A visszaérkezésem délutánján már meg is indult a képzés, úgyhogy teljes erőbedobással, lepirult arccal és még Galapagosi homokkal a cipőmben megkezdtem a másoddiplomás képzésem itt New Yorkban.

Pár mondat az új iskolámról. Hát igen, lehet ezt igy is csinálni. Még van remény. Kultúrált emberek, kultúrált környezet, kultúrált gyerekek, kultúrált bánásmód. A termemben nyitott ablakok, tisztaság, légkondi. Az adminisztráció nyilt és támogató, a gyerekek meg emlékeztetnek rá, miért is érdemes még tanitani. Bár magas a mérce és sokat kell dolgozni, minden pillanatát élvezem. Két hete Bill Gates is meglátogatta az iskolánkat, hogy az alapitványának információt szerezzen be arról, hogy mitől jó egy iskola. Imádom, hogy kilépek az épületből és a Brooklyn Bridge fennséges látványa fogad, imádom, hogy az ebédidőmet azzal töltöm, hogy az ázsiai nyolcadikosaimmal sakkozom, imádom, hogy hoztam pár ötletet az évfolyamomnak és már el is kezdték beleépiteni a tanmenetbe. Itt dolgozni egy státuszszimbólum és bár anyagilag nem előrelépés, újra embernek érzem magam.

Az egyetlen dolog, ami kissé beárnyékolja a napjaimat, az Cica betegsége. Sajnos az operáció nem hozta meg a várt eredményt és igy hónapok maradtak hátra. Visszajött a rák, amiről azt hiszem Cica még nem tud, de sajnos ott virit a hasfalán. Nem akarom több orvosi kezelésnek alávetni, békét érdemel és szeretne bármennyire is fáj, hogy nem segithetek. Bármilyen kezelés csak hónapokkal hosszabbitaná meg az életciklusát, a rák gyógyithatatlan. Igy aztán annyit tehetek, hogy megölelem minden este, hosszan, kefélgetem és játszunk. Mindennap tudja és érzi, hogy szeretem és ezért talán megbocsájt azért, amiért hagyom elmenni.
Nehéz döntés volt, de hiszem, hogy igy a legjobb.

Hát ennyi most igy az elmúlt pár hónap. Mondanám, hogy ezentúl többet irok majd, de hazudnék.
Ellenben Galapagos képek fenn vannak Facebookon, akinek nincs Facebookos elérhetősége annak ez egy remek alkalom, hogy csináljon egyet!
Sok pussz és boldog őszt mindenkinek.

A nyár legfontosabb hire, hogy új iskolába megyek. 5 év után végre rávettem magam a váltásra. Kinyomtattam a 100 legjobb NY-i iskola listáját és mindegyiknek elküldtem az önéletrajzom. Szerencsém volt és az egyik legjobb manhattan-i környék iskolája behivott interjúra. A másfél órás derűs beszélgetés végére már majdnem biztos voltam, hogy felvettek és ezt másnap egy telefonos ájanlattétel alá is támasztotta. Az iskola előnyei, hogy jó környéken van, csak magasszintű tanitványai vannak azoknak is 40%-a ázsiai, ami itt garantálja a tanitásközeli élményt, ellenben az állatidomárkodással. A mostani igazgatónő tüzes lánggolyókat köpködött rám, mikor közöltem vele a hirt. ‘Azokután amit érted tett ez az iskola, mindent megkaptál, amit akartál és mégis elmész..’ stb stb. Mindegy, túléltük.
Cica beteg. Az egyik mellbimbóján találtam egy duzzanatot, az orvosi vérvétel és vizsgálat eredménye, hogy rákos. Még eléggé kezdeti státusz, igy operálható, jó sok pénzért, de három évet is nyerhet vele. Nem volt könnyű döntés, mert nem tudnak semmit garantálni, de ez az a macska, ami soha semmilyen okot nem adott rá, hogy ne tegyek meg mindent érte. Holnap lesz az operáció.
Mivel telik a nyár?
Ez elmúlt pár év egyik legjobb nyara és még nem is jutottam el Galapagosra. Hihetetlen, hogy NY mennyi programot kinál. Ingyen mozi vetitések, kayakozás, strand, ingyenes koncertek a parkban, klasszikus zene, opera, kirándulás, fényképezkedés és persze sok házibuli és bbq.
Woody Allen filmet nézni Brooklynban egy kivetitőn, egy csillagos nyári estén, úgy hogy a Manhattani felhőkarcolók kontrasztos fényeire lélegzetelállitó kilátás nyilik, mindezt betetézni egy intelligens ember társaságával, sajttal, borral és szőlővel.. ezek azok a pillanatok, mikor azt kérdezem, mi jót tettem én, hogy ezt megérdemlem?
Az Augusztus is sok jót tartogat. Egy pár nap Montreálban, barátok látogatása és városnézés, majd Ecuador és Galapagos.
Ecuadorban van a világ egyik legnagyobb vulkánja, 6400 méter és az egyenlitő mentén is itt van a legmagasabb hegység. Ha azt megmászod, akkor elérted a legközelebbi pontot a naphoz. 50-es faktorú napkrém ajánlott. Minél többet olvasok Ecuadorról, annyival erősödik bennem az érzés, hogy jól döntöttem Életem legjobb képeivel tervezek visszatérni.
Na, de megyek, majd még irok, igérem. Sok puszi és szép nyarat mindenkinek!

Nemsokára megyünk a hosszú hétvégére Maine-be pár barátommal, Stephen King legkedvesebb helyére. Mennyi rémálmomban szerepelt anno a ködös Maine, ahol a távolban pislákolnak a világitótorony sejtelmes fényei, a hűvös óceán vad hullámai sejtelmesen törnek meg a szürke sziklafalakon.. na ha még nem rázott ki a hideg, akkor ideje művelődni. Mindenesetre sok fényképezés, világitótoronyok megmászása, a helyi rákkülönlegességekkel való megbirkózás, nemzeti park bebarangolása és ha az ég és a puffinok is úgy akarják, akkor egy kis madárles van a menün. Izgalmas lesz egy elhagyatott kis házban, félelmes állathangokkal teli erdő közepén megszállni egy csapat fiatallal. ))) Nagyon várom, hogy kiderüljön melyikünk a gyilkos. Ja és most először a tesómat is sikerült rávenni, hogy csatlakozzon, juhúúú!

Na, de ennél még izgalmasabb hireim is vannak. Aki ismer, az tudja, hogy évek óta álmom Galapagos. Most úgy tűnik végre eljutok. De nem is akárhogyan. Megtaláltam társam a kalandban, aki azt javasolta, hogy ne foglaljunk le semmilyen hajóutat, csak repüljünk át Ecuadorba két hétre és ott próbáljunk találni egy hajóutat. Ha nem sikerül, akkor pedig fel az első buszra és irány Kolumbia vagy Peru, akár Chile vagy amit csak be lehet járni két hét alatt.
Improvizálni Dél-Amerikában? Nem hiszem, hogy ennél létezik jelenleg izgalmasabb gondolat a számomra. Majd szétvet az öröm!!
Most mit mondjak? Engem ilyen könnyű boldoggá tenni )))

…mostmár csak az életem maradék 90%-át kéne kitalálni.

Na, de holnapra is hagyjunk valamit.

Végeztünk Aladdinnal és mégis életben maradt. Sikerrel zárult ez az epizód, sok sok sikerélmény és öröm iródott ebbe a mesés történetbe. Nem tudtam mekkora fába vágom a fejszém mikor elvállaltam a koreografálását, de megbirkóztam vele. Zenét összeilleszteni tánccal, harminc gyereket és szinpadképet elképzelni, betanitani majd hónapokon át csiszolni nem épp egyszerű feladat. Váltig állitom, hogy nekem volt a legnehezebb dolgom, az éneket tanitó kollegám már tudta a dallamot és szöveget. Én csak magamra hagyatkozhattam. Végül egész jó kis táncos számokat sikerült összerakni, persze a végén is volt aki rossz irányba fordult meg, de végülis nem a tökéletesség hanem az élvezet volt a lényeg. Az igazgatónő elégedett volt a munkánkkal és egy szülőtől is kaptunk egy olyan levelet, hogy a szemünk is könnybe lábadt.. ritka a munkánkban, hogy elismerést kapunk, ez az eredmény most sok helyről sok sikert hozott. Főleg belsőt. Jövőre én vezethetem a szinház programot, ha itt maradok.

Bemásolom a szülő levelét azoknak, akik értenek angolul. Nem rossz indulatból, de meg kell emlitenem, hogy egyetlen egy fehér lány van az egész iskolában, annak az apja irt:

Dear teachers,

This is ***** *****, ****’s Dad. I just really wanted to thank you and all the staff at MS 322 for an incredible job with all the kids. I am sure that many have congratulated your efforts on your directing debut. But I just really wanted to say thank you again because this opportunity has given **** so much happiness. Your commitment level on that play was truly an inspiration. It has inspired me to be a better parent. To per sue an even deeper commitment in my children lives. You may have only thought that you were simply directing a school play, but in reality you are helping a community that struggles to achieve what your dedication and commitment has done so powerfully, and that is to make our kids happy. Thanks again.
****** ******

Már ezért a kis levélért megérte az egész…. a fene egye meg. AHHHHHH!

Megvolt a konferencia, 4 állati jó napot töltöttem San Diegoban. Nemcsak a matematika előadások, egy magyar professzornő megismerése, az izletes ételek suli számlájára való elfogyasztása, de a környék, a hangulat, a látnivalók. Megint megérintett Kalifornia varázsa, az emberek kedvessége, a tájak változatossága, a tenger illata, a tengerpart, a hegyek, a naplemente. Furcsa volt látni, ahogy San Diego belvárosa esténként megtelik hajléktalanokkal, akik a legelőkelőbb környékeken is megtűrtek. Az éttermek tizenegykor, a bárok hajnali egykor zárnak, amikor a buli legjobb pillanatában felkapcsolták a villanyt és elkezdtek minket kitoloncolni a bárból, kicsit hiányzott NY, egy apró pillanatra, de aztán el is múlt. Ahhh, de nehéz volt visszajönni. Szerencsére ha tavasz, akkor ez a zűrös város sem szerénykedik a kinálatokban. Egy szülinapi piknik a túlzsúfolt Central Parkban, karaoke este, Cseresznyefa fesztivál a Brooklyn Botanical Gardenben, latin est egy belvárosi kis bárban, perzsai és afganisztáni étterem finomságainak kipróbálása, élő koncertek, tavasz köszöntő buli barátnőknél. Mindez az elmúlt két hét leforgása alatt. Kiváncsian várom mi mást tartogat a 2010-es New York-i tavasz. Én már megvettem az erkélyemre az ülőgarnitúrát.

Ma az Apple store újabb fotós előadást tartottak. Nagy nehezen sikerült átverekednem magam az Ipadot próbálgató tömegen és szerencsére találtam magamnak még egy helyet mielőtt a mai előadó, Rick Sammon, fényképész és iró. A mai előadásában a wide range kontrasztról beszélt, illetve bemutatott két programot és pár technikát, amelyekkel még az 5 árnyalatra lévő fények egyszerre megjelenithetőek egy képen. Többnyire fel kell áldozni vagy a sötét vagy a túl világos részeket a képen a kivehetőség oltárán. A ma bemutatott technika ezt a dilemmát küszöböli ki. A Photomatix nevű programmal manuálisan besötétitett és túlvilágitott képeket lehet összefűzni egy olyan képpé, amelyen minden apró részlet kivehető. Miután sikerül mindent kihozni még rá lehet nyomni egy művészi árnyalatot, amitől az egész egy ilyen szines, habos, festményszerű gumicukorrá válik. Az az utolsó lépés nekem már sok, de a High Dynamic Range (HDR) kiküszöbölése elég durva eredményeket produkál.
Kamaszos mosolya mellett azzal is elnyerte tetszésem, hogy legkedvesebb helyeimről (Antelope Canyon, Horseshoe Bend, Monument Valley) is bemutatott pár képet.

Pár Simmons HDR fénykép:

Fénykép vagy videó játék?

Roncstelepen, gumicukor autó

Nem a kedvencem, de szépen látható minden részlet és az árnyak sem vesztek el

Után/előtt

Alig várom, hogy kipróbáljam, amit tanultam. Mostmár csak egy Photomatixot kell levadászni torrentről

Voltunk, láttunk, lebarnultunk.

A nap süt, a helyiek mulatnak, a sea liceok csipnek, de DR még mindig a világ legszebb tengerével dicsekedhet.
Képek itt mindenkinek.

Smileeeeee

Éppen nyakig ültem a dolgozatokban, mikor a sármosan kócos, selyemnyakkendős és vasalt öltönyös, Kenzotól illatozó igazgató-helyettes a termembe lépett. Boris, a harmincas évei közepét taposó, kolumbiai származású szépfiú, minden, az iskolában megforduló egyedülálló és párkapcsolatban élő női dolgozó vágyálma. Izgatottan megigazitottam magamon a ruhát, kihasználva azt a pár másodpercet, amig az asztalomhoz ért. Illatáról becsukott szemmel is felismertem volna. Hidegvéremet magamra eröltetve összeszoritottam a térdeim és rendkivül buzgó arckifejezéssel a papirjaimba temetkeztem. Mellém lépett. Mély lélegzetet vett. Én is.
-Vadas – mondta végül, ellenállhatatlan dél-amerikai akcentusával, majd a vállamra tette a kezét. – Van kedved áprilisban San Diegoba jönni velem? – súgta, egészen közel hajolva fülemhez.
Ebben a pillanatban székem megnyilt alattam és egy csodaszép világba zuhantam. Boris és én kézenfogva sétálunk a San Diego-i tengerparton, rajta fehér, könnyű vászonnadrág, felül csak kigyúrt izmait viselte, fél karjával a hajammal és a nyakmmal játszott, néha pajkosan magához húzott ahogy sikkes napszemüvege fölött elégedetten végigmért.
-Vadas, VADAS! – rázott vissza szerény kis osztálytermi valóságomba, még mindig a vállamnál fogva.
-Igen? Vagyis igen, persze – rebegtem félájultan. – De nem értem, hogy hogy meg mikor meg…(miért pont én)?
- NCTM.
- Nemkicsit Cezúrázandó Tömeg Mámor?
- National Council of Teachers of Mathematics (Országos matematika tanárok konferenciája)
Oh, hát az pont az ellentéte a cenzúrázandónak… – gondoltam – meg úgy minden másnak is.
- Az iskolánk képviselteti magát idén, egy tanár jöhet velem, és az te leszel.
- Én? A magyar bevándorló? Én?
- Már ha beleegyezel és ráérsz.
- Öh, tényleg? Hát ez igazán…nagy megti…
- Az iskola pénzén repülünk, szállunk meg, étkezünk és mindezt iskola időben, 5 napig. Na, mit mondassz? El tudsz jönni?
- Hát én nem is tudom mit mond…
- Ne aggódj, mi döntünk melyik előadásokra megyünk be, úgyhogy nem kell korán kelni, minden rugalmas! – kacsintott tölgyfa barna szemeivel felém
- Ez tényleg jó hi… (csak engedd el a vállam, mert örökre a rólad dédelgetett édes képek világában ragadok)… hir.
- Ja és ha kedvünk lesz egy kicsit kirúgni a hámból, akkor majd az italt is elszámolhatjuk, mint az étkezés részét. Hát nem izgalmas?
Mint aki gombosűre ült, úgy pattantam fel a székemből, nem is annyira örömömben, minthogy kikerüljek Boris elektrosokkal felérő szoritásából.
- Hát ez tényleg fantasztikus – mintha percek óta nem vettem volna levegőt, úgy kapkodtam utána – el sem hiszem!
- Látom elfoglalt vagy, csak közölni akartam a jó hirt. Foglalj nekünk szállást, te úgyis sokat utazol. Április 20-24, San Diego, gyalog távolságra legyen a Convention központtól és nem ártana ha lenne medence a szállodában, azokra a délutánokra mikor nincs kedvünk előadásokon ülni – mosolygott rám, és a beszélgetés eleje óta először villantotta ki gyönyörű fogait.
Mint aki ott se volt, kiviharzott a teremből, édes illatot hagyva maga után.
Egy pillanatig megfordult a fejemben, hogy utána szaladjak-e megkérdezni, hogy egy vagy két szobát foglaljak-e nekünk, de még legalább két perc eltelt, mire meg tudtam mozdulni.

Ha egy mondatban össze akarom foglalni: Nagy megtiszteltetés ért, mivel elvisznek egy matek konferenciára a nyugati partra, engem egyedül, a sok amerikai kollegám helyett, ahol egy hétig rendkivül informativ matematika-pedagógiai stratégiákat fognak a fejembe nyomni ezt tetőzvén a főnököm is ott liheg majd a nyakamon.
Kinek melyik verzió tetszik jobban.

Egy hosszú, esős hétvége után, a felhőkön átverekvő napsugarak megcsillantak a kövezeten békésen nyugvó pocsolyákon. Ahogy szögdelve autómhoz értem, az út másik oldalán megpillantottam egy fekete vászonkabátos urat, aki a New York times legújabb kiadását tanulmányozta, mig mellette dán dog kutyája szimatolta a nedves fatörzseket. Szivarja füstjébe burkolózva mintha nem is evilágból származott volna. A dán dog néha finomakat húzott rajta, mire a férfi megadóan lépett egyet, de szemét nem vette le az újságról. Nehéz volt megérteni ezt a mély nyugalmat, akkor, amikor alig 10 percem volt visszaérni az iskolába. Egy kicsit megálltam az autó mellett és megpróbáltam a férfi világába lopni magam. Mélyeket lélegeztem az édes szivar illata és a párás levegő keverékéből. A tőzsdei részleg tanulmányozsáa közben a hatalmas kutya beroggyasztott és akkorát szart, hogy egy lipicai ló is megirigyelhette volna. Az elegáns úr szemüvege fölött megvizsgálta a ’termést’, hóna alá gyűrte az újságot és az arisztokraták eleganciájával taposta el szivarját. A szokásos kutyaszar zacsi helyett egy méretes bevásárlózacskót használt a kutya nyomainak eltüntetésére majd halk, lassú léptekkel elsétált.

Moral: lehet az élet békés és csendes, de akkor a szar is nagyobb kupacban jön.